Megérkeztünk dél Karolinába, ahol az első utunk egy ültetvényre vezetett, aminek a hirdetését egészen véletlenül láttuk meg az út szélén egy plakáton.
A Boone Birtok eredeti tulajdonosa egy angol nemes második fia - John Boone - volt. Másodszülött lévén az akkori szokások alapján nem örökölhette a családi birtokot, így útrakelt és Barbados szigetén egy cukornád ültetvényen kezdett dolgozni. 1670-ben érkezett Karolinába, pont akkor, amikor az angol Király szétosztotta Karolinát - akkor még angol gyarmat volt - 8 angol nemesi család között. Ezek a családok úgy határoztak, hogy földet adnak olyan fiatalembereknek, akik keményen akarnak dolgozni és meg akarják művelni a földet. Az egyik ilyen fiatalember John Boone volt, aki indigót kezdett termelni 80 rabszolga segítségével, amit aztán az angol piacokon adott el, cserébe porcelánért, tükörért, borért, parfűmért és egyéb ilyen, akkor luxuscikknek számító termékekért. A Boone család 5 generáción keresztűl birtokolta az ültetvényt, majd 1870-ben eladta a német Horlbeck testvéreknek, akik pecan diót kezdtek termelni és téglát gyártani. A téglákat a rabszolgák készítették egyesével, kézzel formázva - ebben az időben 300 rabszolga dolgozott a birtokon. Ezekből a téglákból épültek fel a rabszolgák házai - amik a mai napig láthatók a birtokon - és Charleston házainak nagy része is.
Ez az ültetvény Amerikai legrégebbi, ma is működő ültetvénye. Manapság gyümölcsöt és zöldséget termesztenek és fizetnek a munkásoknak.
Amikor belép az ember az ültetvény kapuján az út két oldalán óriás méretű fák kísérik a látogatót a főépülethez. Az út baloldalán állnak - végtelen szomorúsággal - a rabszolgák üres házai, csupasz téglából építve, ajtó- és ablakkeret nélkül.
Ezek a rabszolgaházak pont olyan érzést keltettek bennem - az ürességükkel és elhagyatottságukkal - mint, amit Auswitzban éreztem, amikor ott jártam. A hely tele van ittmaradt lelkek sírásával, ahogy éneklik dalaikat és ütik hozzá a ritmust a dobjaikkal. Keserűség, fájdalom, a lelkem velük együtt sír, csöndesen, hangtalanul. A rabszolgákat nem engedték megtanulni írni, olvasni, nem szabadott csoportokat alkotniuk, nehogy titkos megbeszéléseket folytassanak. Ezért éjszakánként kiszöktek a birtok melletti erdőbe, és a sötétség leple alatt, az erdő mélyének védelme mellett énekeltek, táncoltak a tűz körül, vagy vadásztak, hogy legyen elegendő élelmük. Egyetlen dolgot tehettek legálisan - dolgozhattak. Attól a pillanattól kezdve, hogy a nap első sugarai felbukkantak a láthatáron, egészen napnyugtáig.
"Soha nem tudtam mit jelent pihenni. Semmi mást nem csinálok, csak dolgozom, reggeltől késő estig. Mindenhez értenem kell, dolgoznom kell a mezőn, fát kell vágnom, kukoricát kell morzsolnom. Néha úgy érzem a hátam biztosan ketté szakad." Sara Gudger, egykori rabszolga, Észak Karolina.
A főépületben az egyik falon, bekeretezve, ki van függesztve egy 1848-ból származó bevásárló lista a következő tételekkel:
- rabszolga lány
- cukor
- kávé
- whisky
- dohány
A lista tetején egy emberi lény, aki nem volt több, mint egy tétel a bevásárló listán. Szomorú...
No comments:
Post a Comment